A lusta nyulacska

Egy messzi-messzi országban egyszer olyan forró nyár volt, hogy még az erdei patakok is kiszáradtak. Az állatokat szomjúság gyötörte, és elhatározták, hogy ásnak egy kutat, amiből friss vizet ihatnak. A nyulacska azonban nyafogni kezdett:

– Nem akarok ásni! Kicsi vagyok, különben is gyöngék a mancsaim.

Az állatoknak csöppet sem tetszett a nyulacska kényeskedése.

– Tudsz te dolgozni, ha akarsz! – mondták neki.

– Csakhogy nem akarok! – jelentette ki a nyuszi.

Az állatok szorgalmasan dolgoztak, az elefánt, a gazella és az oroszlán egymással versengve ásták a kutat. Még a kis madár is segített: csőrében hordta el a földet. A nyulacska meg csak nézelődött, szundikált, s néha megszólalt:

– Nem, nem tudok és nem is akarok segíteni! Hiszen olyan csöpp kis jószág vagyok.

Az állatok nagyon megharagudtak rá, s mikor elkészült a kút, ittak a tiszta, hűvös vízből, de egy csöppet sem adtak a nyulacskának.

– Bánom is én! – mondta a nyulacska. – Ha most nem adtok, majd adtok később!

– Szégyelld magad! – szólt rá a strucc. – Dolgozni nem akarsz, kérni nem tudsz, mi lesz így belőled?

– Mi is kicsinyek vagyunk – mondták a madárkák. – De lásd, mi is dolgoztunk a kútért, ihatunk is most kedvünkre!

– A nyulacska egy csöpp vizet sem ihat a kutunkból – jelentette ki az oroszlán. – A leopárd egész éjszaka ébren lesz, és vigyáz a kútra. A nyulacska éjszaka sem kaphat vizet!

A nyulacska sértődötten ment a bokrok közé, de nem tudott aludni, gyötörte a szomjúság. Nagy nehezen megvirradt, minden állat ihatott kedvére, csak a nyulacska maradt szomjan.

Következő éjszaka az elefánt őrködött a kút mellett. Csakhogy nappal sokat dolgozott, nagyon elfáradt szegény, és amint letelepedett a kút mellé, nyomban elaludt. “Az elefánt nagyon jószívű – gondolta a nyulacska -, ha szépen megkérem, majd csak ad egy kis vizet!” Ébresztgetni kezdte az elefántot, de az mélyen aludt, nem ébredt fel. A nyulacska ekkor – mit tehetett mást? – megcsípte az elefánt fülét. Az elefánt fölugrott, közben véletlenül meglökött egy nagy követ, az a kútba esett, s utána még sok-sok kavics záporozott a gödörbe: betemetődött a kút.

– Ó, jaj, mi lesz velünk?! – jajgatott az elefánt. – Szomjan pusztulunk mindannyian.

– Dehogy pusztulunk! – mondta a nyulacska. – Együttes erővel kiszedjük a köveket a kútból!

– De hiszen kicsi vagy, és gyöngék a mancsocskáid! – mondta az elefánt.

– Ne félj – vigasztalta a nyulacska –, majd meglátod, milyen erős vagyok, ha kell!

Az elefánt és a nyulacska egész éjjel dolgozott, s hajnalra ismét tiszta víz bugyogott a kútból. Az elefánt elmesélte az állatoknak, hogy a nyulacska milyen szorgalmasan dolgozott, és akkor az oroszlán megengedte, hogy igyék, amennyit csak akar.

A nyulacska ivott, ivott, aztán boldogan letelepedett a kút szélére, és megtörölte csinos kis bajuszát.